Mivel az Audiophile Style ma ünnepli a 18. születésnapját, úgy illik, hogy egy Aurenderről jelentessek meg bemutatót.
Mikor a Magazint indítottam, olyan a szerverekről, amilyeneket például az Aurender gyárt, csak álmodoztunk. Akkoriban Windows XP, OS X vagy Linux alap hardvereket használtunk, és folyamatosan küzdöttünk az operációs rendszerrel.
Közel tizennégy évvel ezelőtt tettem közzé az első Aurender bemutatómat az S10-ről, ezért most izgatottan írok az A1000-ről. Ez a készülék olyan valami, ami korábban soha nem jutott volna eszembe, sőt azt sem tudtam volna elképzelni, hogy ilyet valaha gyártani fognak. Bár nem ez az első szerverük, ami beépített DAC egységet tartalmaz, ez a legkedvezőbb árú, és vélhetően a legjobb ár érték arányt képviselő hálózati lejátszójuk a palettán.
Az A1000 az asztalomon van többféle erősítőhöz és rajtuk keresztül a Wilson Audio TuneTot hangfalamhoz csatlakoztatva annyi hónapja, hogy már nem is emlékszem, mikor kezdtem az első meghallgatást. Miért tartott ennyire hosszú ideig egy bemutató megírása? Mert bolond módon a készüléket okoltam egy furcsa jelenség miatt, pedig teljesen ártatlan volt. Abban a pillanatban, ahogy bármihez nyúltam, zúgó búgó hangot hallottam a hangfalból. A problémámról értesítettem őket. A gyártó még arra is vette a fáradságot, hogy beszerezzen egy ugyanolyan erősítőt amit én használok, hogy reprodukálni tudják a jelenséget. Nem jártak sikerrel.
Miért? Mert árnyékolás nélküli Kimber Kable RCA interkonnekt kábelekkel kötöttem össze a lejátszót az erősítővel. A leginkább meglepő az volt, hogy a zúgás hangosodott, ahogy az egeret mozgattam a számítógép kezelésekor. Hihetetlenül ostobának éreztem magam, amikor ez kiderült.
Hogy változtassam a savanyú citromot limonádévá? Úgy, hogy vonjuk le a tanulságot! Az A1000 csak RCA kimenetekkel rendelkezik, és nincs rajta szimmetrikus XLR. Az olvasóimat arra biztatom, hogy ha hasonlót tapasztalnak, váltsanak az általuk elérhető legjobb árnyékolt RCA kábelre, és a probléma meg lesz oldva. Ha tippelnem kellene, manapság az otthoni környezetünk sokkal zajosabb, mint sok évvel ezelőtt, ezért a kábelezés zavar védelme kritikus fontosságú.