Primare DD35 CD-futómű teszt

Futómű a Primare legmagasabb elvárásainak megfelelve

Kezdjük ismerkedésünket a formatervvel, ami hozza a Primare stílusjegyeit, mégis különbözik a kisebb DD15-től, és nem csak a klasszikus mérete miatt. Fekete és titán színben választható, de azon belül is sikerült kicsit játszadozniuk ezek kombinációjával. Míg a fekete házú kivitel ezüst lemeztálcát kapott, addig az ezüst változatnál ez megmaradt, de az őt körülvevő elem maradt fekete. Ide helyezték ezúttal baloldalra az üzembehelyező és a kettő darab, több funkciós vezérlőgombokat, a jobboldalon pedig a kijelző kapott helyet. A márka nevén, logóján és a típusjelzésen kívül mást nem is találunk, de nem is kell, hiszen itt is mellékelt a gyártó a dobozban rendszertávirányítót, tápkábelt és fázisceruzát is.

A teljes alumínium ház hátulja CD-futóműhöz elvárhatóan szintén puritán, hiszen a fő beüzemelő billenőkapcsoló mellett a cserélhető tápkábel aljzatát találjuk, optikai és koaxiális kimeneteket, valamint RS232, Trigger és IR aljzatokat, a saját rendszerbe illesztéshez. Az immár 10 kg-os készülék a gyártótól megszokott három darab nagyon stabil lábon áll, a kivitelezés példás, az előlap szintén egyéni módon csúszik a készülékházba, és szerintünk mindkét színvariánsban nagyon jól néz ki. A készülék belsejében is rend és szeparáltság uralkodik, amit kicsit most részletezünk is.

A DD15 esetében slot in mechanikát alkalmaztak és Philips futóművet, ami hibátlanul működött, viszont a Primare most szintet lépett. A világ egyik legjobb és legmodernebb TEAC futóművet használták a CD-5020A-AT formájában, ami jittermentes jelet szolgáltat a saját, különálló tápegységgel rendelkező digitális kimeneti fokozatnak, garantálva, hogy a teljes és zajmentes jel álljon rendelkezésre a DAC számára.

További zajcsökkentést kínál a saját topológia, aminek speciális felépítése lehetővé teszi, hogy az alacsony fogyasztású impulzus tápegység teljesen kikapcsolódjon beüzemeléskor, és analóg tápegységről működjön a futómű bekapcsolt állapotban, tehát alacsony a készenléti fogyasztás, és zavarjel mentes a tápellátás működés közben.

A Primare, mint sok más cég elsősorban saját rendszerben gondolkozik, így itt a Prisma termékcsaláddal, a PRE35 előerősítővel, az I25 és I35 integrált erősítőkkel való párosítást ajánlja, amelyek az úgynevezett lagom tervezés részei, ahol minden arányos, harmonikus és egyensúlyban van, de a moduláris felépítés is létfontosságú náluk, így a hagyományos hifi láncból akár multiroom rendszer is fejleszthető. Mindezek mellett természetesen önálló CD-futóműként is beilleszthető már meglévő rendszerünkbe, hiszen hangkaraktere révén könnyedén igazodik más filozófia alapján készített elektronikákhoz is.

Pontosság és gördülékenység szimbiózisa

A CD-formátum megszületése, majd piacra dobása után a gyártók máris elkezdtek azzal foglalkozni, hogyan is lehetne az új jelforrást még jobbá, tulajdonképpen analógosabbá tenni, megszabadítva azt gyermekbetegségeitől, tehát a teljesen digitális íztől. Alig telt el pár év, tehát még csak a nyolcvanas évek közepén, vagy inkább második felében járunk, amikor a cégek, főleg a high end kategóriában az erősítőkhöz hasonlóan a lejátszót is két dobozba ültették, tehát nyújtottak egy futóművet és egy DAC-ot, és bizony nem várt minőségi ugrást értek el, amibe még a megrögzött vinyl hívők sem tudtak belekötni, pontosabban elismerték kvalitásait.

Egy ideig ez a megoldás kizárólag a nagyágyúk privilégiuma maradt, főleg később, abban a korszakban, amikor sokan azt is hihették, hogy maga a CD-lemez és lejátszóinak korszaka bezárult. Ez viszont szerencsére inkább csak alkony volt, ami annak is köszönhető, hogy a több évtized alatt sokan hatalmas gyűjteményt halmoztak fel a korongokból, és mindenkinek be kellett látnia, hogy még mindig jelentős opció van ezzel a kézzelfogható formátumban az analóg lemezek mellett, így most azok lényegében kéz a kézben sétálnak, de maradjunk annyiban, hogy kényelmesen megférnek egymás mellett.

A japán TEAC volt az egyike azoknak a gyártóknak, akik soha nem hagyták veszni a CD-lejátszókat, és zárójelben jegyezzük meg, hogy még a kazettás deckeket sem. A Primare a legnívósabb DD35 CD-futóműjénél tehát nem hiába fordult hozzájuk, amikor egy megbízható típust kerestek bele, ráadásul a felsőbb körökből. Manapság tényleg megfizethető, és még igazán olcsó futóművek is vannak a piacon, főleg a távol-keletről, tehát mindenki megtalálhatja a büdzséjéhez legközelebb állót, hozzá remek DAC-ok, vagy sokoldalú erősítők is vannak világszerte, és egyre többen fordulnak abba az irányba, hogy a minőséget is újra szempontként tekintsék, tehát ne csupán egy terméket és szolgáltatásokat kínáljanak, hanem kézzelfogható, hallható értéket is.

A Primare DD35 egyértelműen az utóbbi álláspont gyümölcse, aminek az alapja a már említett TEAC CD-meghajtója, ami hozza a cég stabilitását, pontosságát, tapasztalatát és megbízhatóságát, ezt pedig szépen kombinálták a skandináv filozófiával, ami a remek kiindulási pontot saját arculatához igazította, aminek lényege a kiegyensúlyozottság, a remek balansz és egységesség. A lemeztálca óvatosan, de határozottan működik, a beolvasás gyorsan megtörténik, aztán már kezdődhetett is a zenehallgatás, amihez Neotech koaxiális kábelt használtunk, Focal hangfalakat, valamint a Primare I25 erősítőjét, ami DAC-kal is fel van szerelve.

Az előadásnak volt egy sajátos varázsa, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a lemezeken található jeleket műgonddal olvasta ki, majd amolyan könnyedén, lazán tálalta, összefoglalva azokat harmonikus, gördülékeny zeneként. A Primare egyik jellegzetessége, hogy nem igazán kívánt különbséget tenni a zenei műfajok között, mindegyiket ugyanolyan szeretettel, megbecsüléssel gondozta, és ez a hozzáállás szerencsére továbbra is maradt a cég egyik legfőbb erősségének. Nagyon sokszor indítottuk tesztünket a Dire Straits, vagy Mark Knopfler szerzeményével, amit most sem vetettünk el, és a DD35-nek is remek volt amolyan minőségi bemelegítésnek a minőségi rockzene, amit úgy tárt elénk, mintha ezzel a lemezzel a belsejében született volna meg.

A gitárok gördülékenyen, egyszerre simogatóan és megfelelő rezgéssel szólaltak meg, a dalok egészének volt húzása, ugyanakkor óvatossága is, tehát a Primare által megálmodott skandináv hangzás már a meghallgatásunk elején teljes vállszélességgel köszöntött minket. A hatás folytatódott, és némiképpen fokozódott is a Toto koncertfelvételén, ahol a színpadon a remek zenészek játéka mellett a levegőnek is hatalmas szerep jutott, így még jobban belelátva a nagyon igényesen hangszerelt daloknak a szerkezetébe, viszont a mérnöki, kihegyezett megközelítést sutba dobva. Pedig az alapja az volt az előadásnak, mégis volt egy könnyedén befogadható, remek balansza a műsornak, ami által nem csak a súlya, ritmusa, hanem a játékossága, lezsersége is megmaradt a zenének.

Természetesen ezután nagyobb sebességbe kapcsoltunk, mert úgy láttuk, hogy eddig a DD35-öt nem sikerült zavarba hozni, viszont jelképes sajnálatunkra ezt követően sem. Hiába vetettük be Peter Gabriel nem feltétlenül jól kevert albumát, abból is sikerült kihoznia azt, amit másoknak ebben a kategóriában csak nyomokban. Itt még jobban oda kellett figyelni a többnyire sok hangszer, és sokszor azok együttes használatára, ami sikerült is a futóműnek, azok szétbontásával, definiálásával, körvonalazásával, majd mindezek egységgé formálásával. Itt sem volt kiemelés a Primare részéről, a zenészeket a színpad egy bizonyos szintjére helyezte, mindegyikükre egyformán odafigyelve.

Miután elámultunk Tony Levin remek basszusfutamain, gyorsan visszarepültünk az életművében a gyökereihez, tehát magához a King Crimsonhoz, a felállás maradt, viszont dinamikai csúcsokból, és dögösségből többet kaptunk, és összetettségből is, csak Peter Gabriel zenéjéhez mérten más formában. Ránk is szabadult az őserő, pedig Steven Wilson még nem is vette kezelésbe a felvételt, tehát maradtunk az első kiadásnál, ami egyébként szintén remekül sikerült. A rengeteg meglepetéssel megspékelt zene öntudatára ébredt, minden, de tényleg minden hangszer és azok díszítései is tökéletes formát öltöttek, tehát a Primare pontosan definiálta azokat. Volt súlya a zenének, de nem vált nehézkessé, hanem mindig pontosan célba talált, ott ért minket, ahová azokat szánták, és ez hatalmas kritériuma a progresszív rocknak, főleg annak csúcsképviselőinél.

Shirley Bassey énekhangjára és drámai előadására mindig is vevők voltunk, tehát nem volt kérdés az ő szerepe sem. Gyakran vetjük be szintén tesztünk során, fekszik is az elektronikáknak vagy a hangfalaknak az előadása, tehát mondhatnánk azt, hogy nagy kihívást nem is jelent feltétlenül őt méltón tolmácsolni, azonban a DD35-ön hallgatva tapasztaltuk azt, hogy eddig mi is hiányzott a dalaiból. A pontosság, a méltóság, a tisztelet egy olyan kombinációja, ami kép nélkül is elénk tárta az énekesnő sziluettjét, annak a hangját egészen a tüdejéből kiindulva, a légcsövén át, majd az ajkain megformálva. A nagyon markáns, minden figyelmet követelő énekben mégis volt könnyedség és bájosság, így igazi dívaként volt képes az ujjai közé csavarni minket.

Paganini versenyművénél szintén remekelt a japán precizitás a skandináv kiegyensúlyozottsággal párosulva, hiszen minden hangjegy megjelent, a gyorsaságból és a szenvedélyből is lehengerlő mennyiséget kaptunk, viszont maradt mellette a magabiztosság és nyugalom, a mű egészének gondos kezelése, a túlkapásoktól mentes tolmácsolása. Mindezek által azok is elégedettek lehetnek majd, akik szeretnek belemerülni és kicsit meg is szédülni a veszélyes vizeken, de azok is, akik ettől tartva eddig távol tartották magukat az ördög hegedűsének műveitől. A Primare ugyanis maradt továbbra is nagyon részletező, ugyanakkor nem kérkedő, tehát kiegyensúlyozott, megtartva a zene jellegzetességét, viszont azt sokkal többek számára befogadhatóbbá tette, így elérve azt, hogy nagyobb közönségnek legyen élvezhető, szerethető és értékelhető az egyéni tudás által nyújtott varázslat.

Konklúzió, ajánlás

A skandináv cég lényegében biztosra ment, amikor DD35 CD-futóművében alkalmazta a TEAC mechanikáját, amit kombinált a saját filozófiájával. Ennek eredménye egy nagyon pontos, stabil előadás, amit képes voltak átitatni remek dinamikával és lendülettel, továbbá kiegyensúlyozottsággal. Maga a készülék egyéni arculatú, tulajdonképpen a megszokott Primare külső tovább gondolt változata, aminek kivitelezésébe sem lehet belekötni, ahogyan az előadása is kiemelkedik kategóriájában egyéniségével, aminek legfőbb jellegzetessége az, hogy pártatlan marad a műfajok terén, mindenhez ugyanolyan gondosan nyúlt a meghallgatásunk során, így a maga természetességében hallhattuk általa a zenéket. A Primare ezúttal is elsősorban saját rendszerben gondolkozik, de ahogyan a DD15-nek, így a DD35-nek is van egy olyan remek alkalmazkodóképessége, és természetes karaktere, amivel már meglévő rendszerünkbe is könnyedén beépülhet, csupán már egy magasabb szinten. Nagyon is megbecsülendő futómű tehát a Primare DD35, amit csak ajánlani tudunk a hosszú távon is igazi értékre vágyó zeneszeretőknek.

Műszaki adatok

Mérleg

+ A TEAC-tól kapott mechanika remekül bizonyít

+ Stabil tálcamozgatás, gyors beolvasás, majd váltás a dalok között

+ Pontos, teljesen részletező, nagyon definiált hang

+ Egységes előadás, kiemelések, túlzások nélkül

+ Minden arányt betart, gondosan bánik a lemezekkel, azok kiolvasásával

- Kis méretű karakterek a kijelzőn

Szubjektív vélemény

Forrás: AV-Online.hu