Opera Prima V2 high end állványos hangfal teszt

Továbbra is príma, teljesen megújulva

2014-ben jelent meg a Classica Line, ami a gyártó legsikeresebb sorozata lett. Nem csoda, hogy hosszú ideig nem nyúltak hozzá, ez eltelt tíz év alatt viszont folyamatosan fejlesztettek a mérnökök, ennek eredménye a Prima V2, ami a széria nagyobb állványos hangdoboza. Míg az elődje klasszikus olasz külsővel rendelkezett, és nem csupán nagy vonalakban hasonlított egy másik neves, szintén olasz gyártó termékére, addig az új változat szakított ezekkel a gyökerekkel.

Az Opera Prima V2 elég termetes és súlyos hangfal, amolyan karizmatikus megjelenéssel, ami szép, de kerüli a feltűnést. A falak 40 mm-es MDF-ből készültek, ezekre került a legendás eco-bőr borítás, míg az oldalsó idomokat rózsafa vagy úgynevezett betonszürke változatban választhatjuk, amelyek alapanyaga melegen formázott PVC. Az előbbi az időtlen olasz dizájnt nyújtja, míg a másik színt visz a palettába, ami lehet furcsa szóhasználat, hiszen szürke, viszont nagyon passzol a bőr árnyalatához, és így már a megjelenésben is igazi stabilitást nyújt. Mielőtt sokan kicsit fanyalognának, leírjuk, hogy a műbőr kevésbé kényes, könnyű tisztítani, ahogyan a PVC is időtálóbb tud lenni, mint a valódi fa, a dizájn terén semmit sem vesz el a hangfalból, viszont eredeti fát és bőrt használva az ár 30-40%-kal egyértelműbben megnőne úgy, hogy hangzásban semmivel sem kapnánk többet.

A felső és alsó oldalak speciális dőlésszöget kaptak, valamint rögzítettek hozzá egy fix talpazatot is, hogy együttesen optimalizálják a belső hullámok elosztását. Csillapítóanyagból nagy sűrűségű poliuretánt használtak, viszont a merevítések számát csökkentették, így redukálva a hangfal tömegét és az előadás színezését. A hangszóróknál az MDF-et a jól bevált módszer szerint belülről faragták ki, ide került a Scan-Speak céggel történt együttműködés két gyümölcse.

A 25 mm-es lágy dóm magassugárzó dupla ferrit mágnest kapott, így nagyobb hangerőn is képes megőrizni semlegességét. A 180 mm-es mélyközép hangszóró eloxált alumíniumból készült, a mögötte lévő meghajtót újrakalibrálták, így nyújt tiszta és gyors előadást. Az őket rögzítő csavarokat nem rejtették el, viszont a teljes előlapot szépen kidolgozott, ívelt szövet védi a külső sérülésektől, de fent hagyva sem befolyásolja az előadást, és még passzol is hozzá.

Az Opera csapata Vishay ellenállásokat, Mundorf kondenzátorokat és egyedi induktorokat használt, a teljes keresztváltó egy "házon belül" tervezett NYÁK-ra van szerelve, optimalizált elrendezéssel, a belső vezetékek nagy tisztaságú, vastag rézből készültek, biztosítva a teljes dinamika-tartományt és tisztaságot, továbbá a mérnökök az alkotása során a műszerek mellett elsősorban a fülükre hallgattak, tehát addig kísérleteztek, amíg elégedettek nem lettek az eredménnyel.

A kétutas Opera Prima V2 basszreflex portja ezúttal hátra került, az elhelyezését, méretét és kialakítását szintén gondosan hangolták össze, hogy a mélytartomány hangzása megmaradjon gyorsnak és koherensnek. Bemenetből egy párat találunk, amelyek roppant stabilak, fogadják a banándugókat, és az egészet egy külön külső panelra helyezték, ahol a sorozatszám is olvasható.

A hangfalhoz még színben is passzoló állványokat használtunk, AURALiC streamert, Unison Research Unico Nouvo hibrid erősítőt, és Nordost kábeleket, amelyek mindegyike árban is hasonló szinten mozgott, mint az Opera Prima V2, tehát jöhetett is a teszt, ami inkább teljesértékű zenehallgatássá avanzsálódott.

Testestől, lelkestől

Roger Waters - Amused to Death albumánál egyértelművé vált, ráadásul már a nyitószám alatt, hogy az Opera igazi olasz hangdoboz, hiszen nagyon kerek hangképet alkotott, a közép- és alsótartomány egymással szoros kapcsolatot hozott létre, amelyek uralták is a terepet, így nagyon érthető, igazán emberi beszédhangot kaptunk, amit körbe ölelt az egyéni gitárhang, mely a magastartomány nívóját mutatta elsősorban. Nem túlzott, nem karcolt, de nagyon kellemesen, simogatóan texturálta a rendszer körül a teret. Kicsit belehúztunk a Radio Waves dalnál, ahol pontos és bizony erőteljes dob leütéseket kaptunk, amiben még a korszellem keverésének ábrázolása is lazán belefért az Opera-nak. Tehát kicsit plasztikusak voltak a bőrök, a basszusgitár doromboló, a háttérkórus pedig elég látványos, annak ellenére, hogy a finomságról sem feledkezett meg.

A Dead can Dance - Severance című dala jött ezután, ahol a magassugárzó az eddigieknél még jobban meg tudta mutatni magát és egyéniségét, mert egyértelműen van neki. Nem volt túlzó, ráadásul maga a Prima V2 nagyon remek atmoszférát kreált az Audio Centrum szobájában, és az erősítőnek sem kellett nagyon bevetnie a tartalékait ahhoz, hogy a 20 m2 megteljen pompás zenével. Már itt észre lehetett venni, hogy a nagyfokú precizitást próbálták vegyíteni a családbarát hanggal, tehát nem volt kimértség, viszont pontosság és lendület nagyon is. Megjelent a zenekar sajátos zenei elképzelése, a színpad mélysége és szélessége pedig olyan jól sikerült, hogy ebben a méretű szobában többet nem is kívántunk volna.

Yiruma sokak kedvence, ezért mi is elővesszük néha, hiszen kellemes perceket képes okozni, a keveréssel sincs semmi gond, és a dallamok is mindenki számára befogadhatók. A zongora hangja egy kicsit ugyan kopogósan indult, de aztán rájöttünk, hogy ez a hangszer sajátossága, a művész lelkivilágához/egyéniségéhez pedig ez állhat a legközelebb, tehát, az egész direkt volt. Feküdt a zene az Opera-nak is, itt is barátságos, enyhén romantikus hangulatot varázsolt percek alatt, talán csak a magastartomány volt olyan karakterű, ami hosszabb távon egy kicsit fárasztóvá válhat. De a romantikát sem szabad túlzásba vinni, tehát pár szerzemény erejéig itt sem lesz felróható neki semmi, mert tényleg el tudott andalítani minket.

Ludovico Einaudi zongorahangja már sokkal jobban feküdt neki, ez a stílus egyértelműen hosszabb távra lett megalkotva, ráadásul itt már eleve több hangszerről is kell beszélnünk, mert idővel bekapcsolt a finom hegedű, majd az ütősök is. A Prima V2 talán itt alkotta eddig a legnagyobbat, hiszen hangulat és térábrázolás szimbiózisának lehettünk fültanúi, és a dinamika folyamatos emelésével is nagyon remekül bánt, így fokozva az adrenalinszintet a testünkben. Az igazság az volt ekkor, hogy egyre jobban kezdtük megkedvelni ezt a hangfalat, mert teljesen egységes, erőteljes, telt hangképpel örvendeztetett meg.

A Yello - Rhythm Divine dalát valamiért elhanyagoltuk mostanában, és itt nagyon, de nagyon kár lett volna kihagynunk. Olyan basszussal kínált meg minket a hangfal, amit eddig nem tapasztaltunk, így meg is lepődtünk, ráadásul képes volt azt a szerzemény folyamán fokozni is. Shirley Bassey fenséges énekhangját bravúrosan jelenítette meg, amit azért el is vártunk olasz hangfal révén, de nem emelte ki, csak a trónra ültette, mellette viszont ott voltak a hangszerek, amelyek zöme ugyan szintetikus, mégis életet vitt beléjük, és a csapatmunkájukba. Itt is fergeteges volt a hangulat fokozása, ahogyan a zene sodrása is, mégis képes volt meglepni, amikor a svájci duó bevetett néhány díszítést.

Paganini versenyművét is elővettük újból, ahol az Opera szintén hozott egy olyan remek ízt, amivel a diadalittas, és nagyon rafinált hegedű közérthetőbbé vált, el lehetett benne mélyülni, ugyanakkor megőrizte bravúrját, gyorsaságát. Mégsem kapkodott, kiegyensúlyozott maradt, ahogyan a hangfal is, tehát adott a már elcsépelt olaszos temperamentum jelző, amit muszáj vagyunk megemlíteni, mert egyértelműen hallható volt, ahogyan az is, hogy nem vesézte ki a hangszert, hanem egy egésznek tekintette, aminek nincs teste, nincsenek húrjai, és nyaka sem, csak ezek összjátéka. Remekül prezentálta tehát a roppant nehéz hegedűversenyt az Opera Prima V2, ami lehet, hogy nem volt hibátlan, de ez a hangdoboz nem is a tesztelőknek készült, hanem a zene hallgatóinak és élvezőinek.

Összegzés, végszó

Telt, testes, masszív, texturált az Opera Prima V2 előadása, ami remek, nagy teret képes betölteni, a mélytartománya pedig nem csupán akkor kimagasló, ha a méretét vesszük figyelembe. Amolyan családbarát hangfalat alkotott az Opera, ami elénk tárta a zene részleteit, de nem egy teszteszközt kaptunk általa, hanem egy valódi zenészt, ami tulajdonképpen boldoggá tud tenni mindenkit, bármilyen műfajú zene is legyen a kedvence. Könnyű meghajtani, ezért kisteljesítményű csöves erősítővel bátran párosítható, az elhelyezésre sem igazán kényes, nekünk sem kellett sokat kísérleteznünk vele, de az erejéből kiindulva a falaktól azért helyezzük őket a megfelelő távolságra. Remek hangszórókat sikerült kifejleszteniük, majd azokat összehangolni, és a doboz méretei is arányosan nőttek meg hozzájuk, hogy azok rendesen ki tudják magukat futni. Nekünk nagyon bejött a beton szürke változat, de a hagyományok pártolóinak maradt a rózsafa kivitel, amibe nem lehet belekötni, ahogyan korábban sem adott rá esélyt. Kategóriájában nagyon stabil modell az Opera Prima V2, amit nagy valószínűséggel a gyártó ismét hosszú évekig változatlanul fog meghagyni a repertoárjában minden zeneszeretőnek.

Műszaki adatok

Mérleg

+ Roppant telt, életerős, egységes előadás

+ Az alsótartománya meggyőző, a közepei tiszták, a magashangok pedig nem tolakodóakű

+ Remek hangszórók, jó arányú dobozban, mindkét változatban mutatós külsőbenű

+ Nem igényel izmos erősítőt, ahogyan nagy hangerőt sem ahhoz, hogy kifussa magát

+ Könnyű installálni, nem találtuk kényesnek az elhelyezésre

- Zenei, barátságos, egységes hangkép, ami a legapróbb részletek kedvelőit nem fogja kielégíteni

Szubjektív vélemény

Forrás: AV-Online.hu