Klipsch Heresy IV hangfal teszt

Több évtizedes eretnekség

Az 1950-es években a Klipsch tölcséres hangfalai domináns előadásuk és minőségük révén méltán voltak népszerűek, ám olyan mérettel rendelkeztek, ami a szobák többségében egyszerűen képtelen volt kifutni magát, megmutatni igazi előnyeit. Ezért készítette el Paul W. Klipsch a Heresy-t, ami az akkor létező legkisebb Klipschorn rendszerű hangfal lett a cég repertoárjában. Egy ismerőse azt mondta, hogy eretnekség ezt a modellt piacra dobni, mert tönkreteszi az egész Klipschorn szériát, hiszen ebben a kategóriában a kis hangfal nem is igazi hangfal. A tervező gondolt egyet, megtervezte, majd egy évre rá piacra dobta a hangdobozt, amiből igazi slágertermék lett, a neve pedig innen datálódik. Heresy, tehát eretnekség.

A Heritage sorozat legkönnyebben elhelyezhető típusa a Heresy, ami először mutatta meg, hogy a gyártó a háromutas, tölcséres rendszert képes ilyen méretben is előállítani, ráadásul megmaradt az a félelmetes Klipsch hangzás, amit rajongóik szerte a világon ismernek. Az 1957-es változatot 2006-ban Heresy III néven erősebb mélysugárzóval, kompressziós meghajtókkal, valamint titán membránnal vértezték fel a sima és pontos előadáshoz.

A Heresy legújabb változatához a Klipsch körülbelül ennyit fűz: "Függetlenül attól, hogy lemezjátszóra, házimozira vagy más elektronikára szeretnéd kötni, semmi sem lesz erősebb, szokj hozzá!" Nos, ezek alapján lehet némi elképzelésünk arról, hogyan is szólhat ez, a kategóriáján és felépítésén belül tényleg kompaktnak titulálható hangfal, aminek megismerését kezdjük a külsejével.

A Klipsch mindig is rendkívüli hangsúlyt fektetett a dobozok kialakítására. A Heritage sorozatú modellek mindegyike furnérral készült, amelyek ugyanabból a fából származnak. Minden oldala gondosan illeszkedik úgy, hogy a párban lévő minden egyes hangdoboz gyakorlatilag megkülönböztethetetlen a másiktól. A Klipsch a könyvekhez hasonlítható furnérokat használ a Heritage sorozathoz. A rétegeket gondosan kezelik, finoman és pontosan vágják le őket a fáról, és úgy vannak elrendezve, hogy tükörképet adjanak az illesztésnél, mint egy könyv lapozásánál. A tölgy, fekete hamu, dió vagy cseresznye színű Heresy IV összeszereléséhez csak a legmagasabb minőségű ragasztókat és rögzítőelemeket használták fel, mivel a Klipsch mindig is felismerte a hangszóróház egyedülálló és kritikus szerepét a hangzásban, így minden egyes összetevője tartós használatra
készült.

Az USA-ban tervezett és összeszerelt dobozt lehet állónak, állványosnak és polcsugárzónak is titulálni, hiszen az alján található lábazat, ami alapvetően kicsit döntötté teszi a hangfalat, eltávolítható, így elhelyezhetjük állványunkon is - sajátot a Klipsch nem kínál hozzá - és ha muszáj, polcunkra is tehetjük. Az egy dolog, hogy mi nem szeretjük ezt a kifejezést, azt viszont könnyen elfogadjuk, ahogyan Amerikában, így nálunk is vannak olyan szobák, ahol a könyvespolc olyan méretű, és akkora távolságra van a faltól, hogy a Heresy IV kényelmesen érezze magát. Bátraké a szerencse!

A lényeg a leírtak ellenére, mint minden hangfal esetében itt is a hangszórókon van, tehát vegyük azokat is szépen sorban, mert akad belőlük érdekesség a vastag védőszövet alatt. A Klipsch gyártósoráról lekerülve minden készterméket megvizsgálnak, és szekvenciális sorozatszámokkal látnak el, így történt ebben az esetben is, mind a három típussal.

Az előlapot egyértelműen a 30,48 cm-es K-28-E nevű szál-kompozit membránú, fémkosaras mélysugárzó uralja. Felette található a teljesen új K-702 középsugárzó, aminek polyimid alapanyagú a membránja, a kivételes részletek érdekében. Ezt illesztették a K-704 Tractrix tölcsérhez, hogy széles lefedési mintázatot kapjon.

A 2,54 cm-es K-107-TI titán membrán magassugárzó zárja a sort, ami egy teljesen új, diszperziós fázisú dugót kapott, amely kivételesen egyenletes nagyfrekvenciás szórást biztosít.

A Heresy IV első ízben rendelkezik hátsó basszreflex nyílással a leghatékonyabb és gyorsabb levegőátvitel érdekében, ami csökkenti a portzajt, ráadásul 10 Hz-es javulást értek el. A Klipsch Tractrix egyedi tervezésű belső rendszerrel rendelkezik, amely elősegíti a turbulencia csökkenését, és a Paul Voigt által először használt ekvitangenciális kürt alak egy változata. A Heresy IV-et teljes mértékben prémium alkatrészek felhasználásával készítették, minimálisra csökkentve az elektromos károsodást az élethűbb hangzásért, kategóriája legjobb hatékonyságával és teljesítmény kezelésével. Így a cég egészen a legendás Klipschorn, La Scala és Cornwall hangfalak minőségét ígéri. Ez megmutatkozik a dupla kábelezés vagy erősítés lehetőségét is nyújtó masszív, alumínium panelen és aranyozott bemeneteken is.

Valószínű, ennek is köszönhető, és a Klipsch fel is tünteti a weboldalán, hogy a Heritage sorozat termékei megrendelésre készülnek az Egyesült Államokban, a Hope, Ark. gyártóüzemében, a dobozokat kézzel állítják elő, így pár hetet várni kell, ha valaki szeretne belőle egy párat.

Mi szerencsés helyzetben voltunk, hiszen a hazai forgalmazótól kaptunk egy párat, amit a bevált Musical Fidelity és Parasound erősítőinkkel, csöves kimenetű CD-lejátszónkkal és Naim streamerünkkel hajtottunk meg, a kábelek az AudioQuest-től és QED-től jöttek, a doboz pedig földön, égen, levegőben, pontosan padlón, a saját állványán, majd a miénken is szerepelt, a könyvespolcot pedig elfelejtettük, mert nem volt a szerkesztőségünkben akkora, amelyen elfért volna.

Garantált a bűnbeesés!

"Most az Öné a nagy hűségű hangzás történetének egyik legelismertebb hangfala." Ez olvasható a modellhez kapott tanúsítványon, amihez még pár gondolatot fűzünk a bevezetőnket kiegészítve. A cég a kezdetekben a Klipschorn hangfalait úgy tervezte, hogy azokat a sarokba tudják állítani, az akkor még csupán "H" néven futó Heresy-t ezek közé szánták, és nem párban, hanem darabonként lehetett megvásárolni. A Klipsch a háromszög alakú hangfalak tervezésével és gyártásával szerzett hírnevet, a Heresy volt az első, amelyet Paul Klipsch tervezett, és amelyet nem szántak sarokba, ezért nem háromszög alakú volt.

A Klipsch az arkansasi Hope-ban található, ami közvetlenül Amerika úgynevezett "Bibliaövezetében" van, ezért a cég alkalmazottai közül sok déli baptista volt, és tiltakoztak az "eretnekség" szó bármilyen más célra történő használata ellen. Így a modellt H-nak hívták először, hiszen három külön névadó versenyt is rendeztek, amelyek közül egyik sem hozott kielégítő eredményt, majd 1964-ben tettek pontot az i-re, és kapta meg a hangfal a végleges, Heresy nevet. A sors egy furcsa fordulata miatt a modell különösen népszerűnek bizonyult istentiszteleti helyeken való használatra, olyannyira, hogy 1973-ban a Klipsch országos reklámkampányt indított az Egyesült Államokban, ahol a hangfalakon az "Eretnekség az egyházban" felirat szerepelt.

Érdekes történet, amiben sok szerepe van a véletlennek, a szerencsének és a vakmerőségnek is, viszont az évtizedek is azt bizonyítják, hogy az áldozatos munka meghozta a gyümölcsét. A Heresy IV szerény véleményünk szerint nem is annyira kicsi, bár természetesen eltörpül a sorozat hasonló elven működő típusai között. 99 dB-es érzékenysége révén ritka könnyen hajtható, viszont ne féljünk jelentős teljesítményű erősítővel meghajtani, legalább már kis kimeneti szinten is roppant erőteljes, kerek előadásban lesz részünk. Nem is teketóriázott a Heresy IV a meghallgatás során, az egyszer biztos, hogy piszkosul odatette magát mindvégig, ami által mi is részesei lehettünk az eretnekség egyik változatának. Zenehallgatásban viszont megbocsájtható bűnnek minősül, ha az ember élvezi, hiszen elsősorban azért ül le a rendszere elé. Hogy a Klipsch milyen szintű élvezeti faktort
is kínál jelen esetben? Nos, az elképzelhető legnagyobbat!

Mark Knopfler zenekarával kezdtük a szeánszunkat, és bármilyen szelíd dalt is választottunk, azt vettük észre, hogy gyorsan növelni kellett a hangfal és a köztünk lévő távolságot, mert itt jókora erővel és légnyomással volt dolgunk. A hatalmas mélysugárzó nem fog csalódást okozni a basszus szerelmeseinek, de az összképet nézve nem elsősorban az elsöprő alsó tartományon volt a hangsúly, miközben bőven megkaptuk tőle azt, amit elvártunk. Tényleg temperamentumos és ritka magabiztos előadást nyújtott a Heresy IV, ami furcsa módon 20 m2 alatt is remekül érezte magát, de ha belegondolunk, hogy az elődeit templomok kihangosítására is szánták, akkor lehet némi elképzelésünk arról, hogy mire is képes, ha megnöveljük a hangerőt. Bizony arra!

Olyan löket volt benne, mint egy V8-asban, ami szívómotor, így nincs turbólyuk, hirtelen váltás, hanem folyamatosan adagolható, elsöprő erő, ami tele volt izgalommal, dinamikával, ám az egészet átitatta a kiegyensúlyozottság és a kifinomultság ritka szimbiózisa, aminek eredménye a megkérdőjelezhetetlen minőségben mutatkozott meg. A Heresy IV nem óvatoskodott soha, azonban túlzásokba sem esett. Az tény, hogy a miénknél jóval nagyobb terekbe szánták, viszont
nálunk sem vált soha tolakodóvá, csak óvatosan kellett bánnunk az erősítőnk hangerő tárcsájával, mert meglendítve azt a Klipsch olyan energiát és erőt zúdított ránk, hogy csak győztük kapkodni a fejünket. Remek anyaghasználatának, összeszerelésének, a válogatott alkatrészeknek, és a Tractrix tölcséres rendszernek hála viszont szorosan kézben tartott mindent, nem engedte azt, hogy a sokszor már szédítőnek tűnő áradat elszabaduljon, és öntörvényűen viselkedjen.

Az minden egyes zeneszámnál hallható volt, hogy ez a hangfal nem csak kivitelezését tekintve lehet elpusztíthatatlan, de az előadását hallgatva sem. Gondosan figyelt a részletekre, nem engedett semmit sem elbújni, de a technicizmus nagyon messze állt tőle. Le akart minket hengerelni, és ez még finomabb jazz muzsikán is sikerült neki, ahogyan Jan Garbareket is olyan életnagyságúan és szinte brutális erővel tálalta, hogy az bármelyik nagytermetű álló hangfalnak is lazán feladná a leckét. Életet, egészséges életet adott az összes dalhoz, amit a tesztünk alatt meghallgattunk, így nem csodálkoztunk azon, hogy George Michael - Symphonica albuma alatt az énekes a teljes zenekarával jelent meg teszthelyiségünkben, igazi koncertfeelinget teremtve. Megfelelően ábrázolta a díszítéseket, hiszen azoknak is nagyon fontos szerepük volt az előadás alatt, a hangulat 100 százalékosan átjött, ahogyan az érzelmek tolmácsolása is. Nem finomkodott egy gondolat erejéig sem a Heresy IV, mégis tele volt érzelemmel, nyíltsággal, és olyan szabadsággal, amit csak egy hegy tetején érezhetünk, ahol körbevesz minket a természet, amiben egyesül annak vadregényes íze a tisztaság érzetével.

Nagy erőssége ennek a hangfalnak a zongora, hiszen Petrucciani apró termetét igazi képzeletbeli trónra ültette, Diana Krall dalaiba is tulajdonképpen nem várt izgalmat vitt, így sokkal tovább tudtuk
hallgatni a művésznő hihetetlenül profi, ám egy idő után egysíkúvá váló koncertjét. Marcus Miller már az első ujjmozdulatával leterített minket, Simon Phillips vagy Dave Lombardo dobja pedig őserővel,
ám játékosan és hihetetlenül pontosan, valamint tisztán jelent meg előttünk. Ez a Klipsch nagyon szórakoztató tudott lenni, hiszen a zsigereiben volt az odaadás, amit minden téren nyújtani akar, és tudott is, ráadásul mindenkinek. Ez azt jelenti, hogy teljesen műfajfüggetlen, de inkább az élő zene atmoszférájának otthoni megteremtésére alkalmas, mint egy gyertyafényes vacsorára háttérzenélésre. Nos, oda finoman fogalmazva is túlzás lenne egy ilyet bevetni, mert biztosan elterelné a figyelmünket az étkezést követően a szebbik nem jelenlétéről is, aztán varázslatossá válna ugyan az éjszaka, de a főszerep kizárólag a zenehallgatásé lenne, semmi másé. A Heresy IV ugyanis nem engedi azt, hogy csak háttérszereplő legyen, igenis szereti megmutatni magát, ami könnyen önfeledt szórakozásba csaphat át. Ez pedig a legtöbb esetben az igazi vágyunk, ha egyszer leülünk zenét hallgatni.

A klasszikusok méltó megjelenítése az eddig leírtak alapján nem is lehetett kérdéses, és nem is ért minket csalódás, még valódi nagyzenekarnál sem. Sőt, a szimfonikusokat jobban is szerette, mint a szólózongorát, pedig annál sem fanyalogtunk. Viszont a hatalmas megmozgatott levegőtömeg miatt egyszerűen megnőtt, tovább fokozódott az élvezeti faktor, amibe az eddigieknél még több izgalom, lendület és életerő került. Elkerülhetetlen volt ezek után, hogy hallgassunk egy kis Slayert, ahol valóban elszabadult a pokol, Tom Araya éneke viszont tiszta és érthető maradt, a lábdobokat is ki tudtuk venni az elektromos gitárok iszonyatos zúzása mellett. A klasszikus hard rock rajongóit
sem érheti csalódás, hiszen a Smoke on the Water remek dinamikával és tempóval szólalt meg, és még a Pink Floyd megalomán dalszerkezeteinél sem tudtuk zavarba hozni, inkább kifejezetten tetszett neki, főleg a koncertváltozatok. Elektronikus zenén is szépen teljesített a Klipsch, bár azt hallhattuk, hogy a természetes hangszerek sokkal közelebb állnak hozzá. Jól érezte tehát magát Yello-n, David Guetta is feküdt neki, hiszen az ereje itt sem volt kevés, egyszerűen a szintetikus megoldások olcsónak tűntek a számára, sokkal jobban szeretett foglalkozni a valódi zenészekkel és hangszerekkel, akár akusztikus, akár elektromos változatban.

A meghallgatás során elsősorban a saját gyári állványain maradt a hangfal, így a padlószőnyegre helyeztük, és egyáltalán nem éreztük azt, hogy lentről jön a hang. Állványon változott a helyzet, de nem feltétlenül javult. Más volt valamelyest az előadás, kicsit szellősebbé is vált, de valamivel konkrétabban viselkedett a Heresy IV, még több energiát irányított felénk, amire nem biztos, hogy szükségünk volt. Ráadásul hiába a márvány állványunk, a gyárilag tervezetten nagyobb szórásra volt képes, a basszus alsó részét pedig jobban kordában tudta tartani. Az sem elhanyagolható szempont, hogy így az elhelyezése is egyszerűbb, mert egymástól két méterre sem vált zavaróvá az előadása, tehát egy olyan szobában is remekül ki tudja futni magát, ahol csak 3-4 méter áll a rendelkezésünkre, viszont a hallgatási távolság ennél akár jóval nagyobb is lehet.

Összegzés, végszó

A Klipsch Heresy IV egy iszonyatosan jól eltalált hangfal! Hihetetlenül bátor az előadása, az ereje bődületes és kifogyhatatlan, egységes és egészséges balanszából pedig nem hajlandó
engedni. Mindvégig tiszta, valódi minőséget képviselt, amit minden zenei műfajon képes volt megmutatni. Rendkívül magas érzékenységének köszönhetően nem igényel nagy teljesítményű erősítőt, viszont meghálálja azt, ahogyan a minőségi felvételeket is. Halkan, kisebb szobában is nagyon szórakoztató lehet, de az örökséget, amit képvisel elsősorban nagy terekben képes maradéktalanul megmutatni, ott viszont egy valódi koncert definiálása a számára szinte ujjgyakorlatnak tűnt. Jól eső érzés volt vétkezni a Klipsch csúcskategóriás hangfalával, élvezetes volt minden egyes perc, hiszen az adrenalinszintünket már az elején megemelte, aztán vagy ott tartotta, vagy egy felsőbb szintre helyezte. Mindenkinek érdemes meghallgatnia, aki igazi nagyvolumenű hangot szeretne az otthonába, és a legfőbb vágya az, hogy a zenehallgatás kizárólag zenehallgatás legyen. Ez a hangfal, legyen az bármennyire is eretnek, csak ehhez ért, de ahhoz kategóriájának egy nagyon magas szintjén.

Műszaki adatok

Mérleg

+ Hihetetlen mennyiségű levegő megmozgatására képes, az erőből egyszerűen nem akar kifogyni

+ A basszus dominanciája adott, mégsem megy a többi tartomány, így a komplett előadás rovására

+ Odafigyel a részletekre, de a nagyvolumenű, betonbiztos előadás az, amivel rabul tud ejteni

+ Műfajfüggetlen, de a zsánere a valódi hangszeres előadás, azon belül is a koncertek

+ Retró külső, gondosan válogatott alkatrészek, nagyon tudatos tervezés

- Bár kisebb helységben is jól érzi magát, nagyobb szobákban tudja megmutatni hatalmas tudását

Szubjektív vélemény

Forrás: AV-Online.hu