Csak az integrált erősítő a szabványos 445 mm Hi-Fi méret, a többi pedig 220 mm széles.
Én személy szerint kifejezetten kedvelem, hogy nem csak ezüst, de fekete színben is rendelhetők. Az ipari megjelenésük mellett szép a kivitelezés. Az olaszok kedvelik ezt a tervezés módot, de nem minden esetben arányos a megjelenés. Az Audio Analogue viszont megfelel a magas elvárásoknak, nagyon jól néznek ki, és rendkívül igényes a kivitelezés. A teljesség igénye miatt még meg kell említenem az Anniversary szériát, ami a híres Puccini és a Maestro integrált erősítők legújabb fejlesztésű modelljeit tartalmazza a Bellini és Donizetti mellett. A kínálat csúcsán az ABsolute trónol.
Annak ellenére, hogy PureAA az elnevezés, az AAdac nem minimalista puritán darab, hanem teljes értékű konverter, beleértve a hangerő szabályzást is. RCA és XLR kimenetein a hangerő szabályzás kikapcsolható, de előerősítőként is alkalmazható, ha csak digitális forrásokat használ. Az előlapon 6,3 mm-es fejhallgató kimenete van. A hátlap csatlakozó kínálata USB-B, 2 koaxiális, optikai, AES/EBU, és vezeték nélküli Bluetooth aptX azok számára, akik ezt kényelmesnek tartják. A magas mintavételezést támogató ESS9038Q2M köré épült, ami kompakt, alacsony fogyasztású, de a Sabre minden technológiájával fel van töltve. Az Audio Analogue szándékosan nem a PRO verziót használta, helyette maguk terveztek és építettek szimmetrikus analóg áramkört a hangminőség javítása érdekében. A konverziós interfész Amanero, ami 32 bit 384 kHz PCM mellett DSD512 és MQA támogatást is biztosít.
Az éppen aktív bemenetet és a mintavételezés frekvenciát a front panel LED kijelzőkről lehet leolvasni. Ivo Linnenberg a Teleman DAC értékelése kapcsán közel egy órán át magyarázta nekem, hogy milyen nehéz olyan kijelzőt találni, ami a hangzást nem befolyásolja. Az olasz gyártó valószínűleg tudtam ezt, és emiatt választotta a LED kijelzést. Külön tápegységeket építettek be az analóg és digitális egységek kiszolgálására.
A két egység távvezérlője nagyon hasonló. Megoszlanak a vélemények, hogy ki mit részesít előnyben. A rengeteg gombot tartalmazó rendszer távvezérlőt böngészni, vagy két távvezérlővel zsonglőrködni közül itt nincs kérdés, kettőt kell használni.
A front töltésű futómű a TEAC CD5020 elismert minőségű transzportot használja. Természetesen van AES/EBU szimmetrikus digitális kimenete, ha már a DAC tudja fogadni. A konverterre ha tettek volna I2S HDMI bemenetet is, az jelentős értéknövelő lehetett volna.
Összehasonlításnak egy North Star Design Supremo DAC és Modell 192 transzportot használtam, amelyek szintén Olaszországból származnak. Elsőként azonban az AAdac az Antipodes S30 szerverem mellé kuporodott, ami pont ilyen széles volt. És milyen volt a hang? Capisco! Most vált világossá, hogy az Audio Analogue név nem a formátumokról, hanem a hang esztétikáról szól. Az AAdac élvezetes hangja betöltötte a szobámat. Volt benne egy kis melegség, nagyvonalú a színek tekintetében, és csodálatos élénksége igen is analógosnak nevezhető. Nem steril számjegy letapogatásról, hanem magával ragadó zeneiségről van itt szó.
Már a mélytartománytól elkezdi a csábítást. Dave Burbeck Quartet jazz klasszikusát a Take Five a Time Out albumról Eugen Wright nagybőgő játéka alapozza meg. Az AAdac megfelelő súlyt adott a hangszernek. Szinte a szobámban éreztem a nagy fa testet, annak minden rezdülésével. Amikor Burbeck zongorázni kezd, a tonalitás tiszta. A hang zamatos, tele van színekkel, árnyalatokkal. Paul Desmond alt szaxofonja és Joe Morello zseniális dobjátéka a szám felénél szintén a mélytartományról szól. Az agresszív dob ütés hangja erőt sugároz, és csak úgy dől belőle az energia. Nincs kétség, ezt feszes bőr érzése is jelen van, a makro dinamikával semmiféle probléma sincs.
A 3000 Euróba kerülő North Star érdekes összehasonlítás alap volt. A dobszóló ugyanolyan vonzó volt, de más részeket hangsúlyozott. A basszusa vékonyabb, a húrok feszesebben, és a bőr is feszesebb. Ez inkább a belépő éleket hangsúlyozza, míg az Audio Analogue a tartalmat. Végül is ahány DAC, annyi hang. Legjobb volna a belépő élet együtt hangsúlyozni a tartalommal, ám ezt csak a Merason DAC-1 esetében tapasztaltam többszörös árért. Ráadásul ez utóbbi funkcionálisan több korláttal bír, ami sokat levon az általános vonzerejéből.
Szinte biztos voltam a végeredményben, de meg akartam erősíteni a dolgot, és elindítottam Madonna Die Another Day című számát az American Life albumról. A gyors impulzív légkalapács szerű effektek lecsengése hosszabb. A szintetizátor aláfestés kicsit nehezebben követhető. Most következzen a közép tartomány. Itt az Audio Analogue olyan színpalettát kínál, amire kevés példa akad a praxisomban. Felteszi a kérdést, hogy miért nevezik fafúvósnak az alt szaxofont, miközben az fémből készült, és egyetlen fa része a vibráló nád. Olyan jó és hiteles választ adott rá, ami 10-ből 10 pontot érdemelt nálam. Élethű és hihetetlenül szórakoztató.
Az énekhang következett. Cassandra Wilson a Coming For The Day albumán erőteljes soul stílusa a zsigerekig hatol. A hölgynek lélek van a hangjában, és az olasz DAC ezt felismerte. A Strange Fruit című szám hatására még a hangulatom is megváltozott. Ez a dal Mrs. Wilson repertoárjának olyan része, ahol a színes bőrűek ellen elkövetett bűnökről énekel felfokozott hangulatban. A hang tetszett, a dal témája pedig elszomorított. Inkább harmonikusnak, mint megdöbbentőnek tűnt. Lehet, hogy a felfogás módját az egyéni elvárások befolyásolják? Én ehhez a dalhoz sajátos hangulatot rendelek magamban, amit a nagy felbontás tiszta ábrázolása hoz elő. A megítélés egyénenként változhat.
A zongora hangját J. S. Bach Goldberg Variációival teszteltem, Glenn Gould előadásában. Az AAdac ideális volt ehhez a felvételhez, amit Glenn nem sokkal a halála előtt újra kevert. Az artikuláció kevésbé éles, összehasonlítva az eredeti verzióval, ami az előadót híressé tette. Az olasz konverter felbontása és dinamikája a finomságokra és a dallam vonalakra terelte a figyelmemet. Tényleg nehezemre esett kiszakítani magam a zene áramlásából, és az artikulációra figyelni. Ez a masina nem műszaki zsűri, hanem zenei eszköz. Ezt a bemutatójában kristály tisztán tudomásomra adta. Aggódnom kéne? Szerintem éppen ellenkezőleg!
A magas tartomány szépen kiterjesztett, kellemesen selymes. Eva Cassidy Live At Blues Alley című számát hallgatva ragyogó, intenzív, és ennivalóan lágy, amit nem tudom, hogy ért el a konverter. Ugyanígy nem értem azt sem, hogy barátom miként képes ugyanazokból az alapanyagokból jobb paradicsomos tésztát készíteni, mint én. Az én verzióm unalmas. Megmagyarázni nem tudom, de egyértelműen érzem a különbséget.
A színpad ábrázolás módja szépen illeszkedik az AAdac hangzás világához. A gazdag, széles ábrázolás mód megtapasztalásához próbálja ki John Adams The Chairman Dances – Foxtrott For Orchestra című szerzeményét. A DAC gyönyörűen megvilágított hangverseny termet jelenített meg. A vezér motívum szépen váltakozik az egyes hangszer csoportok között, ami valódi zenei realitás érzését kelti. Azt is észre vettem, hogy a kisebb zenekarok ábrázolás módja egy árnyalattal nagyobb a valóságosnál, de ennek ellenére a képrészletek pontosak, fixen lokalizáltak.
Mi a helyzet a CD futóművel? Az időm legnagyobb részét az AAdac véleményezésére fordítottam, így kevés helyem marad a lejátszóra. Hogy rövid maradjak, kiválóan felépített, és teljesítményében jól illeszkedik a DAC-hoz. Nem hallottam szignifikáns különbséget az Antipodes S40-hez képest. Ez az AAdrive valódi dicsérete, mivel a másik szóban forgó berendezés háromszor drágább.
Az Audio Analogue AAdac egy igazi analógos érzéseket keltő konverter. A basszusa kerüli a keménységet és a túlzó kontrollt, helyette inkább szvingel, de bajnok módon. A közép tartomány gazdag, színes, dinamikus és nagy felbontású. A magas tartomány selymes. A makro dinamika teljes repertoárjára képes, a képalkotás módja XL-be hajló. Az AAdrive pedig felépítésben, és szinergiában ideális választásnak tűnik hozzá.
Értékelés az eredeti nyelven:
Írta: Martin Mertens
Forrás és képek: 6moons és Audio Analogue
Forrás: Audiophile-szalon.hu
